HETI MOZAIK – VI.

A héten csak egy bejegyzés született – ennek okáról még nem beszélhetek, de nemsokára remélem, hogy jó hírekkel szolgálhatok -, de mivel szombat van, ezért szokásos módon jön az újabb Heti mozaik bejegyzés :-)

Vannak köztük fotók a múlt vasárnapról – kiskutyám, Moby és a napozós kép -, amit otthon töltöttem a szüleimnél, utazás közben készültek és persze divattal kapcsolatosak is :-)

Jó hétvégét nektek! :-)

A VILÁGOSKÉK AZ ÚJ FEHÉR

Pár hónappal ezelőtt írtam egy hosszabb hangvételű bejegyzést ‘Alapdarabok férfiaknak’ címmel, mert úgy gondoltam, hogy a nőknek sok változat készült már, nekünk viszont nem állnak rendelkezésre olyan útmutatók, amik mentén elindulhatunk egy gardrób felépítése vagy frissítése esetén.

Azóta eltelt nem kevés idő és úgy döntöttem, hogy aktualizálom az ott leírtakat, kiegészítem konkrét ruhadarabokkal és megmutatom, hogy kevésből is ki lehet hozni sokat – jelen esetben kevés ruhadarabból/kiegészítőből több outfitet.

Ing

Az első amivel kezdeném – és egyben megmagyarázom a szokatlan címet is – az a világoskék ing. Az előző bejegyzésben leginkább a fehér ing kapott figyelmet, azonban azt tapasztaltam, hogy a világoskék szín sokkal kedveltebb és jobban kihasználható.

A világoskék is elég széles skálán mozog, én jobban szeretem a halványabb színű darabokat, ing téren is emellett tettem le a voksom.

Egy minőségi pulóver

A minőségre mindig figyelnünk kell, hiszen köztudott, hogy a legolcsóbb termék lesz sokszor a legdrágább azzal, hogy nem válik be, ezért megvesszük a másikat, így többet fizetünk, mintha rögtön a magasabb árkategóriában lévőt vettük volna.

Azért fontos különösen a minőség a pulóvereknél, hiszen ezeket esetenként egy-egy hivatalosabb összeállításba is beépíthetjük.

Nekem a kedvenceim egyértelműen a V-nyakú pulóverek, ezek néznek ki a legjobban inggel és nyugodtan felvehetünk hozzá (csokor)nyakkendőt is, elég helyet hagy a kivágás neki. Persze ahogy a pólóknál, így itt is kerülendő a túl nagy dekoltázs.

Szerencsére a szivárvány minden színében kaphatóak, így mindenki kiválaszthatja a kedvencét, és egy farmer-tornacipő összeállítás is különlegesebbé tud tenni.

Tipp I: magas ár nem mindig egyenlő a magas minőséggel és fordítva!

Tipp II: ha minőségi darabokra szeretnénk beruházni, akkor érdemes a leárazások során beszerezni őket, főleg az időtálló darabokat, hiszen azokat nem fogjuk a szekrény aljára dugni a következő szezonban sem!

Nadrágok

Itt három kulcsfontosságú darabot emelnék ki: az egyik a tökéletes farmer, a második egy barna-bézs chino és nem utolsó sorban egy hivatalosabb jellegű nadrág.

Farmer, a legjobb barátunk a hétköznapokban. Ahány ember, annyi ízlés és ehhez igazodnak a farmerek is. Mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, legyen a trapéz fazon rabja vagy a ‘slim’ nadrágok megszállottja. Én utóbbi táborba tartozom és pont tegnap bukkantam rá A farmerre, ami minden szempontból tökéletes.

A sötétkék színt ajánlom, hiszen a pulóverhez hasonlóan egy félhivatalos outfitbe beépíthetjük ezt is. Több olyan márka is van, aki kétféle számozással árul farmereket (hossz és szélesség), így gyakran varrónőhöz sem kell elvinni, hogy beszedessünk innen-onnan, hiszen a mondjuk alacsony, de kicsit szélesebb férfiak is megtalálhatják a rájuk tökéletesen passzoló darabot.

Tipp I: kerüljük a durva koptatást és a nagyon halványkék (mosott) farmereket!

A ‘chino’ nadrágok a nyár elengedhetetlen kellékei és azért javaslom a barna vagy bézs színű beszerzését, mert talán ez a legjobban kombinálható  – talán még a sötétkék, de arra ott van alternatívaként a farmernadrágunk.

Tipp I: Ahogy a többi nadrágtípusnál, itt is kerüljük a nagyon mélyülepű fazonokat! Hiába látjuk sok emberen ezt, ne adjuk be a derekunkat emiatt, egyszerűen előnytelen ez a fazon.

A klasszikus nadrág jól jön akkor, ha valamilyen rendezvényre vagyunk hivatalosak, de sok embernek a munkahelyén is megkövetelik, így nem mindegy, hogy milyet választunk.

Én kerülném – főleg nyáron – a fekete színt, sokkal izgalmasabb, ha helyette barna vagy (indigó)kék színt választunk.

Tipp I: válasszunk a lábunkat követő fazont a túlzottan bő helyett, így elkerülhetjük az ‘általános iskolás ballagáson volt utoljára rajtam’ hatást.

Cipő

Az első és legfontosabb a szép bőrcipő. Itt sem kell horrorárakban gondolkodni, leárazásokon és egy kis jártassággal töredék áron szerezhetjük be. A cipőkkel foglalkozó ‘napi tipp’ bejegyzésben láthattuk, hogy egy barna színű darab sokkal jobban kihasználható, így javaslom, hogy a fekete helyett ilyet válasszunk.

A ‘boat shoes’/mokaszin párost egy egybe veszem, mindkettő klasszikus nyári viselet. Jó hír, hogy nem kell hozzá zoknit húzni, így a mostanában nem is annyira szokatlan 35-40 fokos nyári melegben kényelmesebb, mint egy teljesen zárt cipő. Amire szükségünk lesz, az egy úgynevezett mosható talpbetét, amit pont erre a célra találtak ki.

Kabát

Három típust említenék meg, amivel elég nagy skálát lefedhetünk a ruhatárunkban, ez pedig a bőrkabát, a ballonkabát és egy szövetkabát.

A bőrkabát és a trench coat kitűnő választás a hűvösebb, átmeneti évszakokban, a telet pedig leginkább egy – bélelt – szövetkabátban tudjuk átvészelni.

Tipp I: Válasszunk bézs színű ballonkabátot, az soha nem megy ki a divatból!

A bejegyzés természetesen nem teljes (hiányoznak a táskák és a kiegészítők), de jó kiindulópont lehet azoknak, akik szeretnének könnyen variálható, de mégsem unalmas ruhákat a szekrényükbe.

HETI MOZAIK – V.

Minden héten izgulok, hogy vajon összegyűlik-e annyi mobilos fotó, ami kitesz egy bejegyzést, aztán a végén mindig túllicitálom magam és egyre több kép lesz.

Ez a hét elég jól sikerült, voltam a Várban kenyérfesztiválon, hazajöttem vidékre szüleimhez és felköszöntöttem Anyut születésnapja és anyák napja alkalmából.

Nem szoktam ennyire személyes dolgokat megosztani, de most a szobámról is láthattok néhány képkockát :-)

Veletek történt valami fontos a héten? :-)

OUTFIT – SHOPPER

Az előző bejegyzésben már hivatkoztam erre az outfitre, méghozzá az alábbi képpel:

Ezt az összeállítást vasárnap viseltem, a Várban voltunk barátokkal, méghozzá Kenyérfesztiválon. Meleg is volt, illetve a séta miatt valami extra kényelmesben szerettem volna menni.

Ez a cipő már szerepelt a Heti mozaik rovat egyik bejegyzésében, többen érdeklődtetek utána és sokan meglepődtetek, hogy egy F&F darab :-)

A fotókat most kivételesen nem Magdi, hanem egy barátom készítette, pont hozott magával fényképezőt én pedig megkértem, hogy lőjön rólam pár képet.

A táskát a leggyakrabban kézben viszem, de néha annyira jó érzés vállra venni, felszabadulnak a kezeim és kényelmesebb is.

Napszemüveg – H&M; Pulóver – H&M; Felső – H&M; Öv – H&M; Nadrág – ZOE PHOBIC; Táska – ZARA; Cipő – F&F

TREND – SHOPPER

A ‘shopper’-re a legjobb magyar kifejezés talán a (vászon) bevásárlótáska, ami tavaly nyáron robbanásszerűen foglalta el helyét a divatban. Az egész talán az olcsóbb változatokkal indult (lásd első kép), amikre legtöbbször egyéni szöveg vagy grafika került, főleg amiatt, hogy könnyen elkészíthető.

Táskák – Topman, 5 font

Aztán persze az idő elteltével a fazon maradt csak meg és elkészültek a különböző anyagú, mintájú, stb. verziók. Ezért is gondoltam, hogy írok róla, hiszen egyre több embernél megtalálni valamelyik fajtáját, a sokszínűségének köszönhetően mindenki kiválaszthatja a stílusához leginkább illőt.

A bőrből készülteket nyugodtan hordhatjuk bármikor, a vászonból készült darabokat viszont inkább nyáron hordjuk. Utóbbiakat kerüljük a hivatalosabb összeállításoknál, inkább a lazább, igazi nyárias szettekhez viseljük!

forrás: hm.com

Készítettem egy összeállítást is, hogy én mivel hordanám így nyáron ezt a fajta táskát, a bejegyzés végén pedig egy kis ízelítőt is láthattok a következő outfit bejegyzésből, annak ugyanis pont ez volt az egyik főszereplője.

Végül pedig összegyűjtöttem pár darabot a hazai boltok kínálatából.

Táska – ZARA; 13.995 Ft

Táska – ZARA; 17.995 Ft, 35.995 Ft, 13.995 Ft

És végül a beígért kép, a bejegyzés pedig jön hamarosan! :-)

Táska – ZARA

Nektek bejön ez a fajta táska?

Oldalak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...79 80 81 Következő